3D nyomtatás a G2-ben

Szerettünk volna egy 3D nyomtatót, vettünk is egyet, de ahhoz hogy hasnáljuk ahhoz megfelelő hely kell, tárolni kell az alapanyagokat/szerszámokat és jó lenne automatizálni is - ez a projekt erről a folyamatról szól.


2021.02.13, 04:42

Több sikertelen próbálkozás után gyanús lett, hogy mindig ugyanannál a hibánál hasal el a gép, ezért elkedztem nézelődni.

Mint kiderült a probléma a slicer beállításaival volt. Lehet ugyanis "plugin"-eket használni, amik egy vagy több G-kód parancsot tudtak módosítani. Ebből lett több is bepaolva, és nagyon valószíná ebőbl lettek a bajok. Ezeket most kivettük, és úgy néz ki szépen fog működni a gép.


2020.11.14, 04:06

Jópár próbálkozás utáb még mindig nem igazán tudtuk a saját modelleknél jól beállítani a slicert. Ugye a slicer az a program, ami a kész modellból a nyomtató számára érthető egyszerá mozásokat készít. Ennek - mivel sokféle nyomtatóval még többféleképpen lehet nyomtatni - rengeteg beállítási kominációja van, és meg kell találni mindenkinek a leginkább működőt.

Szerencsére egy jó simerősömmel tudtam beszélni, aki már régóta foglalkozik 3D nyomtatással, és sok trükköt el is mondott, hogy mit hogyan érdemes beállítani. Remélem így már jobbak lesznek az eredmények.

Elkezdtünk Csabával egy kifejeztennen a nyomtatóhoz tervezett asztalt=vitrint is készíteni, ezt még decemberig szeretnénk befejezni.


2020.11.02, 01:25

A nyomtatót már tök jól összeszerelték az elektrós srácok (tehát ez nem a projektben megjelült tagok érdeme eddig) srácok ez kb. 3 hete volt és kipróbálni is sikerült - az eredmény elsőre egész jó lett :)


An unhandled exception has occurred. See browser dev tools for details. Reload 🗙