Moduláris elektronika tananyag
A GIM elektronika tananyaga az 1984-es indulást óta meglepően keveset változott. Természetesen elkezdtünk Arudinóval is foglalkozni, a Lego robotos vonalon is elindultunk, de a "fő" vonal, az elektronika ugyanaz maradt, és észre kellett vennünk hogy a vonzerejéből sokat veszített. Éppen ezért megpróbálunk egy kicsit irányt változtatni és egy olyan kapcsoláskészletet összerakni, amelyek egymásra épülnek.
Volt már ugyan ilyen kíséreltünk egyszer, de abban a nyákokat kézzel kellett rajzolni. Sajnos ez nem sikerült olyan jól, ezért most a JLC-vel összefogva előre legyártott nyákokkal próbáljuk újra, és így a megspórolt időt az önálló bemérésre és élesztésre fogjuk tudni inkább koncentrálni, ami remélhetőleg a saját projektek számát is növelni fogja egy idő után.
2023.12.10, 11:33
Nagyon régi projektet melegytünk fel, de most, 2023-ban relevánsabb mint valaha - folytatjuk a moduláris tananyag törekvéseinket! Egy ideje már fel lettek újítva a modul-tervek, de most előre gyártatott nyákokkal próbálkozunk. Az első adag prototípus meg is jött:
Törekedtünk arra, hogy kevés alkatrésztípusból, itthon könnyen és olcsón beszerezhető eszközökből összerakthatóak legyenek, ugyanakkor rugalmas és könnyen bővíthető rendszerünk legyen. a régi próbálkozás ezeknek a kritériumoknak nagyon jól megfelelt, ezért azt a rendszert fejlesztettük kicsit tovább.
2020.09.21, 12:06
Mint írtuk régebben már volt egy próbálkozásunk amihez a prototípusokat anno meg is csináltuk, erről itt egy pár kép (kb. 2017 lehetett):